Deák Ferenc munkái, DEÁK FERENC ÜGYÉSZI IRATAI 1824. szeptember 6. 1831. február 16.

76.

Zalaegerszeg, 1830. május 10. után.

Deák a többrendbeli gyilkossággal, valamint rablással, útonállással és lopással vádolt petesházai Babits Józsefet és társait védelmezi.

Zala megye büntetőtörvényszéke előtt 1829. szeptember 10-én indította meg a büntetőpert Kuthy Pál főügyész a többrendbeli gyilkossággal, rablással, útonállással, lopással, orgazdasággal és bűnpártolással vádolt rablóbanda ellen, amelynek Babits József (Petesháza), Radics József (Alsószemenye), Király Jancsi (Csabrendek), Halász Gyuri (Lölle, Somogy megye), Kovács Ferenc (Baglad), Bogár Gyuri (Mihályfa), Szekeres (vagy Bolha) Miska (Kánya, Tolna megye), Pergel Miska (Becsehely), Kis Miklós (Alsószemenye), Tasler Józsi (Csabrendek), Tóth János (Becsehely) és Hegedüs (vagy Kupó) Gyuri (Veszprém) voltak a tagjai. A vádlottak és az általuk elkövetett bűnesetek nagy száma miatt ez a per volt az egyik legnagyobb a reformkori Zalában, Deák ügyészi tevékenysége idején (1824 és 1829 között), korábban nem fordult elő ilyen méretű büntetőper.

A Babits Józsi által vezetett, és tagjait időnként újakra cserélő bűnbanda 1828 márciusa és 1829 augusztusa között végigfosztogatta nemcsak Zala, de Somogy megye egy részét is. Nem egyszerű tolvajok és útonállók voltak; majd minden gaztettük során vér tapadt a kezükhöz. Rablásaik közepette öt embert gyilkoltak meg: 1828. május 29-én Selyem Bódi lendvalakosi cigányt, akit házának kifosztása közben vertek halálra, 1829. március 22-én a Somogy megyei Gerezdei pusztán Pap József fuvarost (Tolna megyei nemest) lőtte agyon Babits, 1829. április 14-én Felsőrajknál, a kanizsai vásárból hazatérő zsidók közül Steiner Mártont fejszével csapta agyon Babits, 1829. július 13-án a 154Sümeg-Tapolca országúton kirabolt fuvarosok közül az egyiket agyonlőtték, végül 1829. augusztus 1-én a lendvahídvégi Schweitzeros zsidót verték fejszéjükkel halálra (miközben a házát kirabolták). A fentieken túl számos további rablás írható a számlájukra, csak a bizonyított kár meghaladta a 8000 forintot. A rablóbanda vezetője, Babits még 1829. augusztus 10-i elfogatása alkalmával is tűzpárbajt vívott az őt üldöző pandúrokkal.

Feltételezhető, hogy a törvényszék elnöke a feladat nehézségére (az ügy bonyolultságára) való tekintettel bízta meg éppen Deákot a vádlottak védelmével. Deák, mint a hivatalból kirendelt védő 1830. május 10. után jegyezte be sajátkezűleg a per jegy-zőkönyvébe Király Jancsi és társai védelmét, majd közvetlenül ezután olvashatjuk a Babits József védelméről szóló, ismert, ám nem Deák kézírásától származó bejegyzést. Miután az elkövetett bűnök rendkívüli súlyosságával Deák is tisztában lehetett, a védő szerepében azokat maga sem kisebbíthette, csupán magyarázta és elemezte az elkövetők indítékait, kiváltképp azt a társadalmi közeget, amely Babitsot körülvette, és a bűnre ösztönözte.

Király Jancsi, nemes Kovács Ferkó, Radics Józsi, Bogár Gyuri, Halász Gyuri, Szekeres vagy Bolha Miska, Pergel Miska, Kis Miklós, Tasler Józsi és Hegedüs vagy Kupó György rabszemélyek részéről e következendő védelem adatik elő.

Király Jancsi rabszemély 39. szám alatti szabad vallásában maga önként megismérte azt, hogy a nagyvázsonyi vadásznak feldúlásán, a sümegi erdőben utazó hencek[1] megfosztásán és a gyilkossággal végződött hídvégi rabláson Babits Józsi társával ő is jelen volt, de sem a sümegi erdőn, sem a Hídvégen elkövetett gyilkosságban egyenesen részt nem vett. Ugyanis a sümegi erdőn történt gyilkosság eránt maga Babits József is azt vallja, hogy harmadik rablótársok, Toldi Józsi lőtte agyon a hencet, és ezen vérengezésért Király Jancsi keményen meg is dorgálta azt, de a megöltnek bizonyságul felállított társai is nem Király Jancsit mondják gyilkosnak, sőt maga tiszti ügyész úr sem vádolja őtet ezen vérontásról, annak Toldi által lett elkövetését egyenesen megismervén. Ami pedig a hídvégi dúlást illeti, ennek alkalmával Király Jancsi a cselédszobának ajtajánál őrt állott, s azért a maga szobájából kirohanó házigazdát meg sem gyilkolhatta. Azt vallják ugyan a magok sorsán könnyíteni akaró bűntársok, hogy Király Jancsi ragadta meg a szobából kilépő szerencsétlent, és ütésekkel is illette azt, de a gyilkosság vádja bővebb és világosabb bizonyításokat kíván, mint amilyent a magok bűnét mentegető vétkeseknek részrehajló vallása nyújthatna. Azt azonban magok ezen bűntársok is megvallják, hogy a meggyilkolt Schweitzerost legelsőben Babits Józsi verte le több csapásokkal, melyek alatt az öszverogyván, többé már szólani sem tudott; így tehát egyenesen és egyedül Babits Józsi volt annak meggyilkolója. Megisméri továbbá maga Király Jancsi a zsidi tömlöcből lett elszökését is, de hogy az ekkor reágyanított lótolvajlás ellene bébizonyíttatott volna, azt fölpörös tiszti ügyész úr e pörben meg 155nem mutatta. Végre azon vád, hogy Király Jancsi a hídvégi rablás után több társokat vévén maga mellé, vélök az erdőkben szerteszét csavargott, szinte valóságos ugyan, mert maga a rabszemély sem tagadja azt, de oly helyheztetésben, midőn megfogattatásának esetére az elkövetett vétkek díjában legkeményebb büntetés várakozott reá, életének és szabadságának fenntartásáért mindent elkövetni az emberrel véle született természeti belső ösztönnél fogva talán kötelesség. Mindezeken kívül figyelmet érdemel még azon környülállás is, melyet szabad vallásában előad a rabszemély, hogy tudniillik midőn a reágyanított lótolvajlás miatt Zsiden béfogattatván, a kínzó vallatásoktól félve onnan elszökött, minden értéke lefoglaltatott, és abból soha semmi többé kezére vissza nem került, ekkor kezdett el tehát csavarogni s rabolni, mert gyermeksége óta keservesen szerzett csekély vagyonát egyszerre elvesztvén kétségbeesett, s így a szükség és kétségbeesés voltak vétkeinek kényszerítő okai.

Nemes Kovács Ferenc rabszemély ellen annak az 5. szám alatti önkényes elisméréséből világos az, hogy Selyem Bódi lendvalakosi cigánynak feldúlásánál Babits Józsefnek rablótársa volt, de éppen ezen őszinte megvallás könnyebbíti vétkének súlyát, jobbulásához pedig méltó reménységet nyújt, mert ha ő ezen vétkét tagadta, vagy mivel nemes ember létére személyesen felelni köteles sem volt, csak hallgatta volna annak valóságát, Babits Józsefnek egyes és hitelt nem érdemlő vallásán kívül semmi próba meg csak nem is gyaníttatná ellene. Ami azonban Selyem Bódinak ezen rabláskor történt meggyilkolását, úgyszinte a sárberki, szepetneki, becsehelyi erdőkön Babits és társai által elkövetett rablásokat, dúlásokat illeti, fölpörös tiszti ügyész úrnak semmi fontos próbája nincs, mellyel megbizonyítaná, hogy azoknak nemes Kovács Ferenc is részese volt, mert ő maga fellebb is említett és teljes hitelt érdemlő vallásában egyenesen tagadja ezeket, hiteles tanú nincs, ki ez érdemben ellene bizonyságot tenne; az ezen vétkek vérengező elkövetőjének, Babits Józsefnek társát igazságtalanul terhelő vallása pedig még csak egyes próbának is hiányos. Végre azon vétkes kiszökések, melyeket fölpörös tiszti ügyész úr a mondottakon kívül ezen rabszemély ellen felhozott, különösen a dedesi hegyen elkövetett pinceverések a 61. és 62. szám alatti próbák bizonyítása szerint a vérhatalommal bíró lendvai uradalom által már megítéltetvén, ezen pörnek tárgya nem lehetnek.

Radics József és Halász Gyuri rész szerint önnön szabad vallásaikban, rész szerint pedig rabtársaikkal és a tanúkkal szembeállíttatván a meghitelesítéskor magok megvallották, hogy ők a pápai zsidónak Rajk mellett, és egy győri tyúkásznak Gerezdénél történt kirablásában csakugyan részesek voltak. Az ezen rablásokat követő gyilkosságok azonban őket éppen nem terhelik, mert azokat bűntársok, Babits Józsi egyedül maga vitte véghez, amint ezt a pápai zsidórul önnmaga is megisméri 3. szám alatti szabad vallásában, a győri tyúkásznak agyonlőtt kocsisára nézve pedig mind rablótársainak öszvehangzó vallása, mind a kirablott tyúkásznak 140. szám alatti bizonyítása kétségbehozhatatlanná teszik. Ártatlanok tehát Radics József és Halász Gyuri a megölt szerencsétlennek vérében, sőt az említett tyúkásznak mondott szám alatti vallása szerint őtet magát is egyedül Radics Józsefnek emberiségből 156eredett közbevetése mentette meg a vad indulatú Babitsnak vérengező dühösségétől. Halász Gyurinak bűnét enyhíti még azon környülállás is, hogy ő igaz törödelmes bánattal magába szállva, személyét a törvényes hatalomnak megfogattatása előtt önként általadta, amint ez 88. szám alatti szabad vallásából látható. Ami továbbá fölpörös tiszti ügyész úrnak Radics József ellen felhozott azon vádját illeti, hogy az gazdájának, Madár Pál merenyei birkásnak pénzét ellopta volna, az bébizonyítva éppen nincs, mert a 71. szám alatt bépörösített iromány csak gyanút gerjeszt; de bírói megmarasztásra elegendő próbául nem szolgálhat.

Szekeres vagy Bolha Miska szinte nem tagadja a gerezdei rabláson volt jelenlétét, de a mondottak szerint ez is, valamint nevezett társai tökéletesen ártatlan az említett gyilkosságban.

Bogár Gyurit, Pergel Miskát és Kis Miklóst a lendvahídvégi rablás, melyen szabad vallásaik szerint ők is jelen voltak, terheli leginkább. Itt azonban megrögzött gonoszságú kitanult társaik, Babits és Toldi őket csak őröknek rendelvén, sem a rablásban egyenes részt nem vehettek, sem a Babits által öszvevagdalt Schweitzerosnak megölésében nem vétkesek. A 19 esztendős Pergel Miskának figyelmet érdemlő fiatalságán kívül még az is mentségére szolgál, hogy őtet gazdája, Tóth János parancsolta el Babitscsal útmutatás végett, és hogy 23. szám alatti szabad vallásának elhúzott sorai szerint még a rablás előtt haza kívánt térni, de Babits József szentjét, Istenét káromolván agyonlövéssel fenyegette, ezen környülállásnak valóságát pedig Babits József a meghitelesítéskor hallgatása, s ellent nem mondása által maga is elismérte. Végre Bogár Gyuri büntetésének kiszabásánál tekintetet érdemelnek azon kínos szenvedései, melyeket néki a megfogattatásakor kapott és sok ideig halálosaknak vélt lövések okoztak, mert ezek által vétkei díjának egy részét már kiszenvedte.

Tasler Józsit a vádbéli lótolvajlásra Toldi Józsi csábította el, mert midőn ez reáparancsolt, hogy őtet elkísérje, a 19 esztendős tapasztalatlan gyenge legény a sokkal nagyobb erejű és kegyetlenségéről ismeretes csavargónak ellentmondani nem bátorkodott. Nem ő vezette pedig Toldi Józsit gazdájához, Farkas Péterhez, mint fölpörös tiszti ügyész úr állítja, mert a 13. szám alatti szabad vallás szerint az Toldival már előbb jó ismeretségben volt. Végre Hegedüs vagy Kupó Györgyöt csak az orgazdaság vétke terheli, melyet nagy részben maga is elismért. De megfontolásra méltó azon mentségül szolgáló környülállás, hogy ő szőlejének munkálásában sok időt a városon kívül töltvén, ott Fülöp Jakab, Babits Józsi, Király Jancsi és más elvetemedett csavargók megkeresték, s erőltetve kényszerítették arra, hogy pénzeiket felváltsa, s rablott portékáikat elrejtse vagy eladja. Ilyen helyheztetésben pedig talán kívánni sem lehetett tőle, hogy azok rendelését ne teljesítse, vagy őket éppen elárulja, mert oly vad indulatú, s elszánt vakmerőségű gonosztévőkkel volt dolga, kik a legkisebb sértést, sőt parancsolataiknak puszta elmellőzését is könnyen a legkegyetlenebb halállal bosszulták volna meg. Ezek azok, melyeket az elszámlált rabszemélyek mentségére felhozni tudott a védelmező tiszti ügyész, de még ezeken kívül általában valamennyire nézve, vétkeiknek önkényes megvallását, s az eddig 157szenvedett tömlöci sanyarúságot méltóképpen fontolóra vétetni kérvén, ezen pört ítélet alá bocsátja.

Babits József rablógyilkos védelme

Babits József rabszemélynek védelmét nemes Deák Ferenc tiszti ügyész következőleg adja elő. Polgári társaságunk fő célja a közbátorság, s ennek fönntartása legszentebb kötelesség. Hazánk törvényei kemény büntetést szabnak mindazokra, kik a közbátorságot megzavarják, s a rablónak és gyilkosnak fejére nálunk is halált mond a törvény szava. A törvény azonban nem különböztet, csak általános rendszabásokat tesz, büntetést határoz a vétkes ellen, de azon mellékes környülállásokra, azon ezer meg ezer tekintetekre, melyek a bűnöst oly igen mentik vagy terhelik, egyesleg ki nem ereszkedhetvén, azoknak megfontolását a bírónak bölcsességére, s emberszerető szívére bízza. Nálunk a bíró nem vak eszköze a törvény szavainak, hanem érezve és gondolkodva, ítélő teljesítője azoknak, és valóban a törvény rendelését minden különbség nélkül minden esetnél vakon eszközlésbe venni, gyakran nem is volna egészen igazságos, mert azon jobb nevelésű kimívelt ember, ki embertársát orozva meggyilkolja, csakugyan méltóbb a halálra, mint a barmok között minden oktatás nélkül durván fölnőtt vad indulatú pásztorlegény, ki korosabb társai által elcsábítva rablásnak indul, és rablás közben a maga vagyonát ellentállással védelmező utast agyonsújtja. Mindezeket nem oktatva, csak emlékeztetve bátorkodik itten előadni a védelmező tiszti ügyész, és kéri e pörnek bíráit, kövessék figyelmökkel ezen sorokat, melyekben Babits Józsefnek élte folyta röviden elmondatik, de ne úgy, mint a törvénynek komoly és irgalmat nem ismerő végrehajtói, hanem úgy, mint érezni és szánokodni tudó emberek vegyék fontolóra azokat.

A szerencsétlen Babits József Petesházán, szegény sorsban született. Szüléinek nem vala módjok, hogy őtet oskolába küldjék, helyben pedig sem templom, sem isteni szolgálat, sem pap vagy mester nincs, ki a gyermeket a keresztény hitvallásnak és az erkölcsiségnek elsőbb ágozataira oktatta volna. Ily elhagyattatás mellett szilajon fölnevelkedve, ifjúságának serdülő korában, midőn még minden jó és rossz behatásnak tárva van szív és elme, midőn az érett megfontolást még a legjobbnál is oly gyakran elnémítják az indulatok, hogy kenyerét keresse, Becsehelyen, mint gulyásbojtár szolgálatba állott. És éppen ez vala szerencsétlenségeinek legelső kútfeje, mert Becsehely a közvélekedés szerint is mindenkor kiirthatatlan fészke és tanyája volt a magokat rejtegető csavargóknak. Tóth János, az ottani csikós nyújtott az ilyeseknek menedékhelyet, s ezáltal oly tekéntetet szerzett magának a tőle rettegő, s ezért barátságát kereső vidékbéli pásztorok előtt, hogy méltán azok fejének mondathatik. A pásztor pásztorral barátkozik inkább mint földmívelővel, mert életmódjoknak és foglalatosságaiknak egyformasága őket egymáshoz húzza, így ismérkedett meg a pásztorkodni kezdő Babits József is gyönge korában becsehelyi pásztortársaival, kiknek élte folytáról már maga ezen pör is elegendő bizonyságot tészen. 158Ugyanis Tóth János csikós a pörnek irományai szerint mind az ott kóborló, mind a Szlavóniába általszökött gonosztévőkkel öszveköttetésben lévén, a legsúlyosabb vétkek tetemes gyanújával terhelve, bővebb vizsgálat végett nemes Verőce vármegyének általküldetett; a bojtárok közül pedig némelyek vétkeikért már büntetést kaptak, mások mint rablók és gyilkosok rettegve várják az ezen pörben hozandó végső ítéletet. Ezen vétkek barlangjában tehát Babits Józsefnek meg nem romlani majdnem lehetetlen volt. A példa és a társaság oly hatalmas eszközei jónak és rossznak, hogy még a míveltebb ember sem tagadhatja meg ezeknek hatalmát, s a legerősebb lelkű is bészívja vétkes szokásait azoknak, kikkel ifjúságától fogva kirekesztőleg társolkodott, de azonkívül is, gyűlöli a bűnt gyakorló gonosz ember jobblelkű embertársát, és maga körül nemigen szenvedi meg azt, rész szerint, mert elárulástól fél, társa előtt pedig titkolózni felette terhes, és némelykor lehetetlen is, de rész szerint azért, mert annak jámbor életében, derült és egyenes tekéntetében mindenkori szemrehányást olvas vétkeiért, üldözi tehát és gúnyolja azt mindaddig, míg vagy el nem válnak egymástól, vagy a jó is elcsábíttatik. Ezek szerint nem bocsátandó-e, hogy Babits József, kinek szívében az isteni és polgári törvények, a jónak és igaznak magvai nevelés által nemigen mélyen valának beplántálva; jó nem maradott egy oly társaságban, hol csak a véteknek örömei ismértettek, hol a jámbor élet kigúnyoltatott, az erkölcsös ember üldöztetett, és csupán a hasonlóul elvetemedett vétkes volt többi társainak barátságára érdemes.

Itt csalta el Fehér Józsi, Tóth János csikósnak bojtárja, és érdemes tanítványa Babits Józsefet magával az aligvári majorba[2], hol legalább ez utolsónak a pör irományai szerint is semmi vétkes szándéka nem volt, de midőn a majorbeli cselédek által megtámodtattak, társának biztatásából, sőt egyenes parancsolatából a néki nyújtott pisztollyal mind magát, mind társát védelmezni kötelességének tartotta, mert még a legvadabb rablócsoportnak is vagynak bizonyos és különös szokásbéli törvényei, melyek szerint öregebb társának nem engedelmeskedni, valamelyiket föladni, vagy elhagyni és a veszedelemben nem védelmezni legalacsonyabb véteknek tartatik; a becsehelyi pásztorok csoportja pedig ezen törvények szentségét Babits Józsefnek is hihető hathatósan lelkére kötötte. Büntetés követte ezen első hibát, mely büntetésnek súlyát az effélékhez nem szokott Babits Józsi fölötte terhesnek érezvén, hogy attól menekedhessen, módokat keresett, és talált is az elszökésre. De éppen ezen szökése által lett ő kizárva a polgári társaságnak békés köréből, mert az elillanásáért még terhesebb büntetés várakozott reája, melynek félelme miatt nyilván megjelenni sehol sem mervén, bújkálva csavarogni volt kénytelen. Csavargása közben Strobl Józsi kanászbojtárhoz vetődött, s ott Kovács Ferkó csavargóval is szerencsétlenségére megismérkedett. Kenyere már ekkor elfogyott, ruhája nem volt, szolgálatba lépni nem bátorkodott, pénz nélkül nem élhetett; csoda e tehát, hogy egyrészről élte fönntartásának természeti ösztönétől szorongattatván, másrészről 159prédát ígérő gonosz indulatú társainak álnok csábításai által elragadtatott, s azoknak vérengező példájára Selyem Bódi kirablásában és meggyilkolásában részes lett.

Vétke után bűntársát, Strobl Józsit már el nem hagyhatta, mert a fölfödözéstől rettegve máshol élelmet és rejtekhelyet mégcsak keresni sem mert, midőn pedig Strobl Józsi a Sági pusztán kanászgazda lett, Babits József is követte őtet, és hogy élhessen távol hazájától, mint első vétkének helyétől, nevét is az eltitkolhatás végett változtatva, csábító álnok barátjának szolgálatába lépni kénytelen volt.

Hogy ezen szolgálatában Babits Józsi az erkölcs útjára vissza nem tért, h?nem inkább a vétkek örvényében mélyebbre süllyedett ismét, természetes következése vala helyheztetésének. Gazdája, Strobl Józsi és bojtártársa, Kovács Ferkó mindketten tudói, sőt részesei voltak előbbi bűnének, ezek pedig a megtérni akarót nemcsak kigúnyolták, hanem vétköknek elárulásától félvén, talán életétől is megfosztották volna, nem mert tehát azokkal egyet nem érteni, mert egyrészről véres bosszújoktól, másrészről az őtet is üldöző büntető igazságnak ostorától méltán írtózott. Azok, kik gazdájához jártak, s ezáltal ővéle is társalkodtak, mint példának okáért Fülöp Jakab, Kertész Józsi, Nagy Jancsi, Takács Miska, és több mások, mind cégéres gonosztévők lévén, hívogató biztatásaikkal őtet is a rosszra ingerlették, de talán tulajdon lelkiismérete is volt egyik oka későbbi vétkeinek, mert a nyáj mellett henyén heverésző pásztornak lehetetlen volt élte lefolyt részére is némelykor vizsgálódva vissza nem tekinteni, és ha ezt cselekedte, föl köllött ébredni mardozó lelkiisméretének, melyet, hogy ismét elnémítson, bort, és zajos társaságot keresett, de mivel ezt pénz nélkül el nem érhette, pénze pedig csekély béréből csak csekély lehetett, társainak példájára és ingerlésére ismét rabolni indult. Így lett Babits Józsi részestárs mindazon vétkekben, melyek hosszú sorát szabad vallásában maga is elisméri, de mindenhol régi megrögzött bűnösök, mint Toldi Józsi, Kovács Ferkó, Király Jancsi és Radics József voltak társai, kik addig csábították, tüzelték, míg heves indulata őtet is elragadta. Igaz ugyan, hogy némely rablásoknál magát Babitsot mondják vezetőnek a tanúk, ez azonban csak minden korlátokon keresztülrontó hevesebb indulatjának, és vakmerő bátorságának, nem pedig gonoszabb szívének bizonysága, mert éppen a csábítók, kik mást vétekre ingerelnek, magok jobbára félénkek és a veszedelem helyén hátra állanak.

Azon vétkeken kívül, melyeket Babits József maga is megvallott, a Somogyban elkövetett rablással és gyilkolással is terheli őtet fölpörös tiszti ügyész úrnak vádja, de próbái nem tökéletesek, mert a rabtársoknak vallása, kik ezen rablást elismérvén, a véle öszvekötött gyilkosságot Babits Józsira hárítani azért akarják, hogy az ezt követő terhesebb büntetés súlyátul megmenekedhessenek, hitelt nem érdemel, a kirablott kárvallottnak úgyis, mint egyes tanúnak bizonyítása ily terhes esetben elegendő próbául nem szolgálhat, Király Jancsi pedig a 39. szám alatt tett azon vallását, hogy Babits Józsi a sümegi rablás alkalmával már három embernek meggyilkolásával dicsekedett, a hitelesítéskor egyenesen visszavonta. Figyelmet érdemel végre még azon környülállás is, hogy Babits József ezen vádnak minden tétovázás nélkül állandóul ellenemond, pedig midőn a három gyilkosságot, és több rablásokat erőltetés 160nélkül önként megvalló vétkes a negyedik gyilkosságot, mellyel vádoltatik, ily elhatározottan tagadja, méltán föl lehet tenni róla, hogy el sem követte azt. Mindemellett azonban számosak az említett somogyi gyilkosságon kívül is Babits Józsefnek maga által megvallott vétkei, melyek a törvények szoros rendeléséből halált húzhatnak fejére. De nem is védelmezettjének ártatlanságában bizakodik a védelmező tiszti ügyész, hanem egyedül hazánk ítélőszékeinek kegyességében, nem a bíráknak szoros igazságától, hanem felebarátaik gyarlóságán könyörülni szerető szelíd emberiségétől reményl irgalmasabb ítéletet; nem a megvallott vétkek valóságát veszi kétség alá, nem föloldoztatást kíván, mert ezt óhajtani vakmerő képtelenség volna, hanem csak odajárul kérelme, hogy a törvénynek kemény rendelése által kiszabott halál helyett ideig tartó bármely nehéz büntetés rendeltessék.

Ki kell ugyan a köztársaság sorábul törölni minden olyan vétkest, kinek gonoszsága a polgártársainak ostorává lett; de csak akkor, ha a vétkes jobbíthatatlan. A halálos büntetésnek célja nem bosszúállás, mert a bosszúállás kegyetlen indulat, ilyen indulatot pedig az igazság kiszolgáltatásának ismérni nem szabad. De elégtételt sem szerez a halálos büntetés, mert a meggyilkolt polgárok életét semmi büntetés, semmi kegyetlenség vissza nem adja többé a köztársaságnak. Ha azonban a kemény törvény szoros rendelését irgalom és könyörületesség mérsékeli, ha az ítélet nemcsak törvényen, hanem felebaráti szereteten is alapul, megtartatik egy polgár, kinek élete a köztársaságnak még talán hasznára válhat. Csak olyan gonoszakat köll tehát halálos büntetésekkel kiirtani, kiknek megmaradása több kárt okozna a közjónak, mint amit az egy polgárnak eloltott életében veszthet, de ahol a bűnös megtérni készül, ahol alapos reménység lehet jobbulásához, ott szebb és felségesebb, a közjóra hasznosabb, s talán ezért igazságosabb is az életet megtartó kegyelem, mint a halálos törvénynek pontos teljesítése. Ily tekéntetet érdemel a szerencsétlen Babits József is. Megvallotta ő legterhesebb vétkeit önként és erőltetés nélkül, melyeket tökéletesen kinyomozni nem is lehetett volna, fölfödözte minden bűntársait, s ezáltal módot nyújtott arra, hogy a büntető igazságnak hatalmas keze azokat is elérte, s további gonoszságaikat meggátolta. Kezességül szolgálhat ezen őszinte vallása, hogy törődött szívvel bánja vétkeit, és ha a halálos büntetéstől megmenekedve ideig tartó bármely kemény büntetését kiállhatná, ezen fenyíték által Istenével, embertársaival megengesztelődve tiszta kebellel léphetne ismét a világba, nyíltan és félelem nélkül keresné munkája által kenyerét, önkárával megismért társait, kinek barátsága néki oly gyászos volt, s az ezekhez hasonlókat kerülné, a nyomorúság, és életkorának haladása heves indulatait lecsillapítanák, s így lenne idővel belőle hasznos, és szorgalmatos polgár, ki veszedelem idején még hazájának védelmére is fölállhatna, s akkor rettenthetetlen bátorsága, mely eddig a nem igaz úton féktelenül kicsapongva terhes vétkek szülőanyja lett, a legszentebb célra vezéreltetvén, a közjónak nem csekély hasznot hajtana.

Mindezeket, de különösen védelmezettjének huszonhárom esztendőkre csak alig terjedő fiatal korát tekintetbe vétetni kérvén a védelmező tiszti ügyész, ezen pört ítélet alá bocsájtja.

161Eredeti, és Babits védelmének kivételével s.k. ZML. Büntetőperek 1829. Fasc. 20. No. 173. (perjegyzőkönyv). A Babits József védelmére vonatkozó részt közölte: Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei. 1. köt. 1829-1847. Bp., 1882. 1-6. o. (2. bőv. kiad. Bp., 1903. 1-7. o.)

Zala megye büntetőtörvényszékének 1831. január 28-án hozott ítélete nemigen méltányolta a Deák által felhozott érveket. (Babits ítéleténél pl. megjegyezték, hogy „a részére beiktatott jeles védelem által bűneinek súlya semmit sem gyöngíttetvén”.) Babits Józsefet kerékbetörés általi, míg Király Jancsit, Radics Józsefet és Halász Gyurit kötél általi halálra ítélték. Kovács Ferencet 6, Bogár Gyurit, Kis Miklóst és Tóth Jánost 4-4, Szekeres (vagy Bolha) Miskát és Hegedüs (vagy Kupó) Gyurit 3-3, Pergel Miskát 2, végül Tasler Józsit 1 évi tömlöcre ítélték. Fogságukat nyűgvasban, közmunkával, heti két napi böjttel kellett eltölteni.

A súlyos ítéletek ellen a védő fellebbezett, jóllehet a halálos ítéleteket minden esetben hivatalból is fel kellett terjeszteni a királyi curiához. A királyi tábla 1833. november 14-én részben megváltoztatta az ítéleteket. A halálra ítélteket egységesen hóhérpallos által rendelte kivégeztetni, Bogár György, Kis Miklós és Tóth János büntetését öt, Szekeres Mihályét pedig 4 évi tömlöcre emelte fel, és mellesleg (Bogár György kivételével) 30-30 pálcaütés félévenkénti kiszabását rendelte el. A hétszemélyes tábla 1834. március 11-én a halálos ítéleteket egységesen kötél általivá változtatta. A többiek ítéletét helybenhagyta, azzal a módosítással, hogy Kovács Ferenc 6 éves fogságát az ítélet kihirdetésétől kell számítani.

Az uralkodó a királyi curia által felterjesztett ítéletek közül 1834. szeptember 25-én egyedül Babits József halálos ítéletét hagyta jóvá, míg társainak büntetését kegyelemből tömlöcre mérsékelte. Király Jánost 8, Radics Józsefet és Halász Györgyöt pedig 5-5 esztendei tömlöcre ítélte. Büntetésüket a megye által a társaikra kirótt mellékbüntetésekkel (közmunka, nyűgvas, böjt, pálcaütés) súlyosbította.

A végső ítéletet tartalmazó kancelláriai leiratot 1834. október 20-án hirdették ki a megye közgyűlésén. Babits Józsefet a siralomházba kísérték, és október 22-én felakasztotta Preinsperger János, zalaegerszegi gyepmester.[3]

[1] hencek (hiencek) - a Sopron és Vas megyei német ôslakosok

[2] Az „Aligvári major” Alsószemenye közelében feküdt.